#3 Molnár Mária magyar református misszionárius

Úgy érzed kihívás a koronavírus? Nehezek a körülmények? Kitartásában és elszántságában példánk lehet egy magyar nő, aki mindent megtett azért, amiben hitt. Legyetek bármilyen vallásúak, higgyetek bármiben, ne felejtsétek el gondozni ezt a hitet. Általa szinte bármit véghez tudtok vinni. Íme: Molnár Mária református misszonárius.

Molnár Mária magyar református misszionárius (Várpalota, 1886 – Admiralitás-szigetek, 1943. március 16.)

3 x 3 Molnár Máriáról:

3 dolog, amit tudnod kell:

  1. Ő az egyik leghíresebb magyar református misszionárius. Azon ritka – a magyarok közül az egyetlen – személyek közé tartozik, akik külmisszióra vállalkoztak a 2 világháború között. Sorsa pedig azért is fontos számunkra, mert Ő a magyar református egyházak mártírja, a II. világháború ázsiai áldozata.
  2. 15 évet dolgozott Manuson, az Admiralitás – szigetek egyikén, mely ma Pápua Új-Guinea része.
  3. Első alkalommal hét évet töltött Pityilun. 1935-ben rövid időre hazalátogatott, ekkor hozta haza ma Sárospatakon őrzött néprajzi gyűjteményét. 1936-ban visszatért Mánuszra.

3 dolog, ami miatt felnézünk rá:

  1. Az első világháború kitörése után sebesült katonákat ápolt önkéntes nővérként. A járvány kórházban olyan betegségeket kellett kezelnie, amelyekkel később misszióján is harcolt: hólyagos himlő, kiütéses tífusz, hastífusz, kolera, vérhas, skarlát, kanyaró, malária. Frontszolgálatáért a háború után a Koronás Ezüst Érdemkeresztet kapta a Vitézségi Érem szalagjával, és a Vöröskereszt Érdemérmet.
  2. Börtönökben, kórházak öngyilkos osztályán és “bukott lányok” számára végzett szociális és lelkigondozói munkát.
  3. A második világháború kitörésekor a német, holland és angol misszionáriusokat azonnal visszarendelték. Molnár Mária azon kevesek egyike volt, aki nem hagyta el őrhelyét, hanem Mánuszon maradt a sziget japán megszállása idején is, vállalva a mártírhalált a japánok által.

3 érdekesség:

  1. Manusra érkezése után három hónappal a szomszédos Pityilu-szigetre küldték. A két szigetet egy kb. 5 kilométeres csatorna választja el, melyen Molnár Mária gyakran úszva közlekedett.
  2. A Pityilu-sziget leányiskolája is az ő nevét viseli, miután életében nem tudta megvalósítania tervét, hogy protestáns leányiskolát hozzon létre. A szigeten ma is az a harang szólítja istentiszteletre a híveket, amelyeket a magyar reformátusok küldtek.
  3. Tizenöt évet töltött a pápuák között. Egyszerre volt orvos, bába, védőnő, igehirdető, lelkigondozó, s ha kellett még tűzoltó vagy emberi jogi szakértő is. Megtanulta nyelvüket, lefordította számukra a Biblia egyes részleteit és énekeket is. Molnár Mária munkájának egyik eredménye, hogy Márk evangéliuma megjelent pityilui nyelven.

Olvasnál még róla?

https://www.antikvarium.hu/konyv/molnar-maria-het-ev-a-kannibalok-foldjen-663696-0

Meglátogatnál egy hozzá kapcsolódó helyet?

https://goo.gl/maps/HPi2Yuxas4uqP9pn8

Készítők:

#powderhistory #holistichistory #powderpower #history #52nő #52women #híresmagyarnők #molnarmaria

Köszöntelek az oldalon!

Cseh Ádám vagyok, történelemimádó, történészhallgató, vállalkozó. A Holistic History alapítója. Az 52 magyar nő gondolata egy baráti beszélgetéssel indult: fel tudsz sorolni 10 híres magyar nőt? Megküzdöttünk vele. Pedig a történelmünk bővelkedik kiemelkedő Nőkben. Ezzel kezdetét vette a projekt, mely 52 héten át, 52 nőt mutat be, akiket ismerned kell. Kellemes időtöltést kívánok hozzá!

Értesülj első kézből!

Kövess a közösségi médiában!

Hasonló tartalmak

Elérhetőségek

Küldetésünk

Szeretjük a történelmet, és szeretjük azokat is, akik velünk együtt szeretik. Napjainkban sok a megosztó kérdés a történelem háza táján, ebben szeretnénk segíteni, jelzőfénnyé válni idővel. Tartalmakkal, érzelmekkel, termékekkel.

A vállalkozás létrehozását és fejlesztését a „Vállalkozó Start” program keretében
az OFA Nonprofit Kft. támogatta. A támogatás forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosította.