#9 Czinka Panna: legendás magyar cigányzenész, virtuóz hegedűs, az első cigányprímás

Czinka Panna
(Sajógömör, 1711 – Tornalja, 1772)
legendás magyar cigányzenész, virtuóz hegedűs, az első cigányprímás

3 x 3 Czinka Pannáról:

3 dolog, amit tudnod kell:

  1. Nagybőgős férjével és férje két fivérével együtt Ő alapította 1728-ban az első ismert, híressé vált magyar cigányzenekart.
  2. Zenészcsaládból származott, nagyapja és apja II. Rákóczi Ferenc fejedelem udvarának muzsikusai voltak.
  3. A róla elnevezett Czinka Panna Prímásversenyt minden évben megrendezik Sajógömörön.

3 dolog, ami miatt felnézünk rá:

  1. Férjével támogatták egymást karrierjükben. Amikor nem zenélt, akkor férjének segített annak kovácsműhelyében.
  2. Szorgalmasan dolgozott és gazdálkodott. Ügyesen kezelte pénzügyeiket, ennek köszönhetően gyermekeire jelentős vagyont hagyott.
  3. Tehetségével áthidalta a társadalmi különbségeket, úri udvarokban éppúgy elismert volt, mint mulatókban

3 érdekesség:

  1. A kortársak szerint rövid pipát szeretett szívni, amelynek hossza nem zavarta a hegedülésben.
  2. Czinka Ferenc unokája, akit két fiával, Sándorral és Ferenccel együtt a Rákóczi kesergője, Rákóczi siralma és Rákóczi búcsúja szerzőinek tartanak. Ezek a zenészek II. Rákóczi Ferencet még a száműzetésében is követték.
  3. Végakaratának megfelelően férfiruhában, kedvenc hegedűjével és pipájával együtt temették el 1772-ben a gömöri temetőben.

Olvasnál még róla?

https://www.libri.hu/konyv/endre_dozsa.czinka-panna.html

Meglátogatnál egy hozzá kapcsolódó helyet?

https://goo.gl/maps/NH4u9enFoLF3wepC6

Készítők:

#powderhistory #holistichistory #powderpower #history #52nő #52women #híresmagyarnők #czinkapanna

Köszöntelek az oldalon!

Cseh Ádám vagyok, történelemimádó, történészhallgató, vállalkozó. A Holistic History alapítója. Az 52 magyar nő gondolata egy baráti beszélgetéssel indult: fel tudsz sorolni 10 híres magyar nőt? Megküzdöttünk vele. Pedig a történelmünk bővelkedik kiemelkedő Nőkben. Ezzel kezdetét vette a projekt, mely 52 héten át, 52 nőt mutat be, akiket ismerned kell. Kellemes időtöltést kívánok hozzá!

Értesülj első kézből!

Kövess a közösségi médiában!

Hasonló tartalmak

Elérhetőségek

Küldetésünk

Szeretjük a történelmet, és szeretjük azokat is, akik velünk együtt szeretik. Napjainkban sok a megosztó kérdés a történelem háza táján, ebben szeretnénk segíteni, jelzőfénnyé válni idővel. Tartalmakkal, érzelmekkel, termékekkel.

A vállalkozás létrehozását és fejlesztését a „Vállalkozó Start” program keretében
az OFA Nonprofit Kft. támogatta. A támogatás forrását a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosította.